Bicajos Vándor logó

Bicajos Vándor Kulturális és Sportegyesület

Az igazi jó kalandokat mindig a véletlen hozza, de ritkán hozza helybe.
El kell indulni valamerre, hogy találkozzunk velük. /Varga Domokos/

Somogyi túra

4 hozzászólás

Túrabeszámoló • szerző: Katalin

Pocsék időt jósoltak erre a napra, de szerencsére nem lett igazuk.... Volt ugyan szembe szél, ami rohadt rosszul esett, de nem esett az eső, nem volt hideg és szépen sütött a napocska. :)
Kaposvárról indultunk és rögtön egy emelkedővel kezdtünk. Áttekertünk egy rövidke földúton Zselickislakra, majd egy motorcross bajnokságba pillanthattunk bele, akár akartunk, akár nem.
A következő falu Zselicszentpál volt, amit azért emelek ki, mert itt elég vicces dolog történt: Utolsóként tekertem a 4 fiú után, nézelődve, fotózgatva, élvezve a tájat és nem látva, hogy Fecó integet merre kell menni. Így a főúton felejtettem magam, amelyen a többiek kb. csak 700 m-t tekertek. Elég hamar észrevettem a hibát, a következő lehetőségnél letértem és visszamentem az útvonalunkra. Fecóval letelefonáltuk, hogy a templomnál várom, de nem jött senki. Peti telefonált, hogy egyedül van és nem tudja merre menjen. Józsi jó szokása szerint legelől volt, így öten 4 felé bírtunk szakadni. :pislog: Később kiderült, hogy Andor és Fecó (túravezetők) is eltévedtek, ami úgy fordulhatott elő, hogy Andor módosította az útvonalat, amit aztán majdnem mindenki letöltött magának, csak épp Andor felejtette el a saját GPS-én frissíteni, :pislog: így ő az előző terv szerint ment. :tényleg: Fecó meg nem tudta elképzelni, hogy milyen templomról beszélek, mert ő nem látott templomot. :lol: Sajnos nem döntöttünk rekordot, mert egyszer (Csehországban) már előfordult, hogy majdnem annyi felé szakadtunk, ahányan voltunk. :lol: No, de mire kiértünk a faluból, hamarosan ismét együtt volt a csapat és miután kibogoztuk a szálakat jót nevettünk a történteken. :lol:
Találtunk egy löszbe vágott utat, ami nagyon tetszett, aztán meg pásztortáska földet, amit sehogy sem tudtunk mire vélni. Még soha, sehol nem láttunk ilyet...

KépKép


A következő tanya előtt bevártak a fiúk, kicsit furcsállottam is, hogy nem útelágazásban, de - gondoltam - biztosan a lovakat csodálják. Csak akkor kezdtem gyanakodni, amikor Fecó egy átlátszó ürüggyel előre akart küldeni. Előre nézve meg is láttam a megtorpanásuk okát: 2 megtermett, bozontos kuvaszt... :O Szép lassan, nyugalmat színlelve elindultunk, mire ők is felénk. Még mindig én voltam hátul, így az én hátsóm volt a legnagyobb veszélyben, be is voltam tojva rendesen... de - szerencsére - nem voltak annyira magabiztosak a kutyák, így néhány ráordítással meggyőztük őket, hogy maradjanak le, miközben mi elszeleltünk. :fffuuu: :ima:

KépKép


Fel-le hullámozva folytattuk utunkat, keresztezve egy MTB bajnokságot, amelybe bele is pillantottunk.
A Csillagparkban megebédeltünk, felmásztunk a kilátóba, elkészítettük a csoportképet is. Nagyon klassz ez a kilátó, bár a Csillagparkon kívül mindenfelé csak erdőket és dombokat lehet látni.
A következő szakaszt a MTB versenyzőkkel szembemenve tettük meg... olyan fetbike-ot láttam, hogy csak néztem! :fffuuu:
Zselickisfaludon letértünk egy kis tó kedvéért, ha már egyszer tavak éve van... Csendesen jegyzem meg, hogy völgyben volt és vissza is kellett kapaszkodni... :pislog:

KépKép


Fél 2 volt és még csak 37 km-t tekertünk a tervezett 104-ből, pedig úgy éreztük tekerünk ezerrel... épp csak a km-ek nem fogytak a szembe szél miatt. Engem különösen kifárasztott az emelkedőn fújó szembe szél, így Szennán, amikor megláttam az újabb emelkedőt, úgy döntöttem, inkább levágom az előttünk lévő nagy kanyart. Utólag látom a diagramon, hogy milyen rosszul döntöttem. :tényleg: A fiúknak csak az az egy kis emelkedőjük volt, aztán sokat gurultak, majd nagyjából szintben tekertek. Én visszamásztam egy hatalmas emelkedőn, amin korábban legurultam, aztán átmásztam földúton egy jó nagy hegyen és a gurulás is lassú volt és rázós... :S Mire leértem a tóhoz, addigra Józsi már el is ment, a többieket épp, hogy elcsíptem. 6 km-t spóroltam, de tettem rá 77 m szintet... :pislog:
Amint elhagytuk a kis tavakat, újabb erdei szakasz következett. Élvezetes volt itt tekerni, mert többnyire tükörsimák voltak ezek az erdei utak.
Amikor kiértünk az erdőből több olyan állatparkot láttunk, ahol a csacsikon kívül szarvasok, őzek is élnek. Bőszénfán bekukkantottunk a Vadgazdálkodási Tájközponthoz, majd a csárdában értük utól Józsit, aki ott várt minket.

KépKép


Gálosfa felé indultunk tovább és megint csak ámultam-bámultam, hogy milyen gyönyörű a táj. Újabb kis tavakat láttunk, felröppenő vadkacsákat, fácánokat, gólyákat, szelíden hullámzó dombokat, virító repcetáblákat, néhol legelésző állatokat az üde zöld tavaszi réten... Aztán megint erdő... ezúttal rücskös, töredezett aszfalt... ez az emelkedő már a francnak sem hiányzott... számolgattuk mennyi szint van még előttünk. :szemforgat: Az erdő viszont gyönyörű volt az élénk zöld színével, virágtengerrel az alján, a medvehagyma illatával... és még sok csodabogyót is láttam, ami állítólag csak a Mecsekben él...
Kaposváron a Várdombra érkeztünk, ahonnan egy 18%-os lejtőn gurultunk le (még jó, hogy nem fel :bizonytalan: ) Innen már csak 5 km volt vissza a vasútállomásig, ahol parkoltunk az autókkal.
A vége Andor mérése alapján 107 km lett, a szintemelkedés 1121 m. Mások nevében nem nyilatkozom, de én alaposan elfáradtam. :igen: Gondolom ehhez az élénk szél igencsak hozzájárult. Viszont a napsütésnek nagyon örültem és a táj is igazán gyönyörű volt. :foto:
Jó kis túra volt, nagyon jól éreztem magam! :)

A túrán készült képek megtekintéséhez kattints ide!

Hozzászólások

Avatar
#1kolossap81

Köszönjük a beszámolót Kati! N-A-G-Y-O-N fárasztó túra volt, de jó volt :éljen:

Avatar
#2Katalin

Húúú, Peti, örülök, hogy ezek szerint nem csak nekem volt nehéz! :bezsong:

Avatar
#3dodomadar

Csak csatlakozni tudok a Katihoz:
"Viszont a napsütésnek nagyon örültem és a táj is igazán gyönyörű volt. :foto:
Jó kis túra volt, nagyon jól éreztem magam! :)"

Avatar
#4Katalin

:tényleg: Bocsi, kicsit elfeledkeztem a fotókról, de most pótoltam. :)

Hozzászólás írásához nincs jogosultságod. Jelentkezz be!