Bicajos Vándor logó

Bicajos Vándor Kulturális és Sportegyesület

Az igazi jó kalandokat mindig a véletlen hozza, de ritkán hozza helybe.
El kell indulni valamerre, hogy találkozzunk velük. /Varga Domokos/

Három nap Szlovákiában

2 hozzászólás

Túrabeszámoló • szerző: Andor

Már jó előre jelentkeztem minden külföldi túránkra, így erre a szlovákiaira is, de az indulás előtti napokban nem sok kedvem volt hozzá, talán mert még alig jártam Szlovákiában, és nem voltam valami nagy véleménnyel róla. Aztán amikor megtudtam, hogy az első napon lesz egy gyalogtúra egy patakvölgyben, ráadásul nem is akármilyenben, megint lelkesedni kezdtem.

Szombaton reggel indultunk a háromnapos túrára, és már odaúton csillogtak a szemeim a gyönyörtől: arra a hegyre, amelyiken átautóztunk, egyszer még fel kell tekernem, csodaszép volt. Kicsit sajnáltam is, hogy nem onnan indult a túra.

Végül egy néhol erdőkkel, néhol szántóföldekkel szegélyezett kellemes vidéki úton indultunk el, miután megvártuk egy helyi kerékpárverseny mezőnyét, amint felkapaszkodik az emelkedőre, és elhúz az ellenkező irányba, mint amerre mi fogunk indulni.

Kép

Az első kb. 17,5 km-t (a térképről hiányzik az első 2,4 km, mert elfelejtettem elstartoltatni a gps-t) azon az úton tettük meg visszafelé, ahonnan az autóval jöttünk, majd pár km múlva elértük a Hernád-áttörés kezdetét, ahonnan gyalog mentünk tovább (az már nincs a térképen).

Izgatott voltam, mert jártam már ilyen szurdokban korábban, de most egészen extrém terepre számítottam az előzetes ízelítők tekintetében, úgyhogy alig vártam, hogy odaérjünk. Rögtön az út elején összeakadtunk néhány térkép nélküli magyar túrázóval, akikkel egy rövid ideig együtt mentünk, de aztán ők lemaradtak kissé, úgyhogy öten folytattuk az utunkat.

Kép

Szép volt a hely, mentünk tovább, még szebb, még tovább mentünk, de úgy másfél-két óra múltán már nem tudott sok újat mutatni, egyre inkább azt kezdtük nézni a kihelyezett táblákon, hogy hol tartunk, hol van már a vége, mikor érünk oda. Nem is tudom pontosan, nagyjából négy órát vett igénybe a gyaloglás, és a végére már nagyon elfáradtam, az utolsó órában már szinte csak arra figyeltem, hogy a bal lábam után tegyem a jobbat, majd megint a balt, és így tovább. Nagyon hosszú volt és nagyon fárasztó.

Szó sem lehetett róla, hogy ezek után még bringára pattanjunk a szállásig - főleg, mert az autón voltak -, úgyhogy anyu elvitt minket odáig. Anyu nem biciklizett egy métert sem, biztos nem élvezte, de én is voltam már így, és kibírtam.

Este, ahogyan terveztük, kerestünk éttermet. Én sosem szeretek olyat enni, amilyet még nem ettem korábban, és olyat is csak ritkán kóstolok, amiről alig van fogalmam, ezért eldöntöttem, hogy szarvashúst akarok enni. A többiek valami számomra definiálatlan dologra vágytak, a nevére sem emlékszem már, főleg szlovákul, amikor egy kedves helyi fiatalember segített nekünk a megfelelő étterem kiválasztásában (miután benéztünk néhányba, az egyikben még fel is forgattuk a berendezést, majd távoztunk :)).

Végül egy nagyon kellemes, középkori hangulatban berendezett étterembe, a Restauracia Zbrojnos-ba kerültünk, ahol vadász módra elkészített marhahúst ettem rizzsel és valamilyen sajtos-gombás salátával. Patásnak patás, szóval félig-meddig elégedett voltam a hússal, egyébként meg nagyon finom volt.

Hullafáradtan zuhantam este az ágyba.

Másnap a szállodában (Hotel Preveza, Spisska Nova Ves) kaptunk finom reggelit, megint sikerült jól választanom: finom rántottát, mézes-barackos kenyeret és kakaót kértem, kaptam. Utána indultunk biciklizni. Kicsit féltem, hogy forgalmas utakon megyünk majd (nem olyanon, mint ahol a busszal jöttünk), de félelmem alaptalannak bizonyult, mert nagyjából annyi autóval találkoztunk egész nap, mint Olaszországban 10 perc alatt. Köztudott rólam, hogy a magas hegyeket szeretem, de a másik kedvenc tájam a lankás domboldalak és szántóföldek között vezető néptelen aszfaltút, így újfent csillogó szemekkel bicikliztem. (térkép) Sőt, mi több, egy ponton letértünk az erdőbe vezető úton, így még a minimális esélye is megszűnt annak, hogy autóval találkozzunk egy ideig. Cserébe találkoztunk jégesővel. Szerencsére rövid ideig tartott.

Kép

Volt egy-két kisebb emelkedő, lejtő, véglegesen nyugtázhattuk, hogy a szlovák utak néhol vadonatújak, de jellemzően nagyon régiek, agyonfoltozottak és a magyaroknál is sokkal rosszabbak. Aztán láttunk még szörnyen elkeserítő cigány-nyomortelepeket, az egyikre azt mondta anyu, arra ne is menjünk, mert fél, hogy kikapják alólunk a biciklit. Persze erre mindannyian gondolkodóba estünk, hogy megnézzük-e a világörökség részét képező várat, ami amúgy is csak utólag került a programba, meg hát én úgyis biciklizni jöttem, nem kiállításokat meg ilyeneket nézegetni. Végül kiderült, hogy van egy kerülőút.

Kép

Az időközben újra támadó eső elől - immár rutinosabban - ebben a templomban húztuk meg magunkat, mely a kiírás szerint szintén a világörökség részét képezi (Kostol Ducha Svätého - már ha ez a neve, nem pedig a vasárnapi szertartás ötödik elemének nyolcadik mozzanata).

Kép

Amikor megláttam, hogy ez az, amiért erre jöttük, órákon át tartó mosoly ragadt az arcomra... Kb. 200 m-rel magasodik a környező táj fölé, rövid, de nehéz út vezetett fel, de mire elolvastam a kapunál a turistainformációkat, már nem is éreztem fáradtságot, szóval nem volt nehéz. Ellenben szép. Amúgy is ilyen középkori hangulatban égek, köszönhetően a Trónok harcának, úgyhogy izgalmasabb dolog nem is jöhetett volna szembe velem, mint a Szepesi vár. Igazán élveztem.

Kép

A nap utolsó kb 20-30 km-e már nem volt olyan izgalmas, kivéve talán az egy-két kisebb emelkedőt. Egy pici falucskában egy családi házban volt a szállásunk, ahol az dobta fel a hangulatot, ahogy a tulajdonos mesélte a tudnivalókat, magyarázott, magyarázott végetnemérően, mint egy berlini német, csak épp szlovákul, és minden, amit megértettünk, a gesztikulációjának volt köszönhető.

Az utolsó nap nagy örömömre egy kisebb emelkedővel kezdődött, ami nagyobb lett, mint számítottam rá, de közel sem volt akkora, mint amennyire nehéz volt felmenni rá, magyarul nem voltam formában. Mondjuk ez nem meglepő, mivel, ha jól emlékszem, a tavalyi ausztriai túra 4. napja óta nem is jártam igazi emelkedőn. Mindenesetre élveztem, tetszett, jó volt. Jó volt utána a lejtő is, végig gyönyörű úton gurultunk, aztán elmentünk egy elég nagy víztározó mellett, elszaladt mellettünk egy fehér kölyökfarkas (na jó, kutyus), tényleg, jut eszembe, visszatérő momentum volt a három nap során, hogy ki milyen különleges állatot látott, amire nem volt bizonyíték :)

Kép

És tovább gurultunk egészen Kassáig. Igazából egész nap csak gurultunk. Szép volt, tetszett.

Kassa is szép város, mármint a fő tere, ami faltól falig a következőképp fest: járda, kerékpárút, villamossín, tér-park-szökőkút-stb, villamossín, kerékpárút, járda. Szóval amolyan álom-főtér.

Nagyjából ennyi jutott így eszembe, nekem ilyen volt ez a három nap.

A túrán készült képek megtekintéséhez kattints ide!
Balázs képei itt láthatóak.

Hozzászólások

Avatar
#1Csékati

Sziasztok!

Itt vannak az én képeim is!

https://picasaweb.google.com/110207250601586598764/Szlovakia_Punkosdkor#

Jó kis leírás jött össze! :)

Avatar
#2Katalin

Köszi! Jó sokat fotóztál és olyasmiket is észrevettél, amiket a fiúk nem :)

Hozzászólás írásához nincs jogosultságod. Jelentkezz be!