Cyprus felfedezése

3 hozzászólás • 2017. február 19.

Túrabeszámoló • szerző: Katalin

Az idén rendhagyó módon, Cypruson kezdtük meg a kerékpáros szezont. Ennek legfőbb magyarázata az, hogy egy (jóval) délebbi országban előbb van kellemes idő a kerékpározáshoz, mint nálunk. Bár kifoghattunk volna 18 fokot is, a 14-16 fok sem volt annyira rossz.
Kedden este érkeztünk Lárnakába. Rögtön a reptéren béreltünk egy autót, amivel a szállásunkra hajtottunk. Ezt leírni sokkal egyszerűbb volt, mint végrehajtani, mivel a kocsi jobbkormányos volt és bal oldali a közlekedés. Fecó vállalta be a vezetést, bár időnként emlékeztetni kellett, hogy maradjon a bal oldalon, egyikünk sem szeretett volna cserélni vele.
Bevásároltunk egy kisboltban, majd - az időeltolódás miatt is - este 10 óra volt, mire a szállásunkra érkeztünk. Éppen vacsoráztak, így a tulaj azzal fogadott, hogy zárva vannak, majd hozzátette, hogy csak viccelt és elénk rakott 2 doboz pizzát, hogy v/együnk belőle. 2x2 ágyas apartmant kaptunk, ami nagyobb és drágább volt, mint, amit foglaltunk, de ugyanabban az árban.
Sajnos az épületben nem volt fűtés, így éjszaka kockára fagytunk. A melegvízzel is gondunk volt, mert nyáron a tetőkön lévő (írtó ronda) tartályokban melegszik a víz, télen meg - nagy ímmel-ámmal - rásegítenek. Egy időkapcsoló volt, 15/30/60 percre lehetett állítani. Mi csak 15-re állítottuk, de ez semmire sem volt elég, másnapra már 60-ra, így ekkor már fürödni is tudtunk.

Reggel szépen sütött a nap, de fújdogált a szél és elég hűvös volt. Elsétáltunk a kerékpár kölcsönzőhöz, ahol ismét kellemes meglepetés ért, 6 €/fő/nap helyett 5 €-ért kaptuk a bringákat. Az enyém kicsit nehezen váltott, a hátsó fék is kopott volt, de azért meg voltam elégedve vele.
A tengerparti úton tekertünk és megnéztünk minden útba eső objektumot, mint pl. az erődöt.
"A híres larnakai sétálóutca, a Finikoudes déli végén, közvetlenül a sétánynál fekszik az egykor fontos városvédelmi szerepet betöltő erődítmény."
Az utcák szép tiszták, rendezettek, gyönyörű, többnyire modern, új épületek, rengeteg templom. Megkerestük Kition romjait, ami kihagyható lett volna, aztán kitekertünk a városból.

A táj végig dimbes-dombos volt, kopár, köves, gyér növényzettel. Lekanyarodtunk a főútról egy csodaszép völgybe, de le volt zárva az út és 2 katona őrizte, mert épp valami hadgyakorlat volt. Szerencsére nem jelentett nagy kerülőt a főúton tovább haladni, csak hát az nem volt olyan szép. Pyrgában megnéztük a templomot és a Királyi kápolnát.
"Az I. Janus Lusignan király által 1421-ben építtetett kápolna feleségét, Charlotte de Bourbont ábrázoló falfestménnyel büszkélkedhet. A Királyi Kápolna, melyet az egyik legérdekesebb építménynek tartanak a frank-korból fennmaradtak közül, a Pyrga nevű faluban található."
Úton-útfélen, kertekben számunkra nagyon érdekes növényzetet láttunk, főleg kaktuszokat és pálmákat. No, meg citrusokat, melyeket nem szedtek le. Vajon miért? Ezt meg kellett volna kérdeznünk egy helyi lakostól...

Visszafelé egy csendesebb úton tekertünk, erre alig akadt település, viszont nagyon szép lett a táj. Lárnacához közeledve megnéztük a római vízvezetéket.
"A város híres vízvezetéke Larnaka határában, a külterületen található. A római stílusú vezetéket a törökök a 17. század közepén emelték, hogy a ciprusi település vízellátását biztosítsák."
A városba érve még bevásároltunk, majd - már sötétben - zártuk le a bringákat a kölcsönzőnél.
Andor mérése szerint a táv 69 km, a szintemelkedés 425 m volt.

Az első napon készült képek megtekintéséhez kattints ide!

A második napon borús, szemerkélős időre ébredtünk. Nem okozott problémát, mert autós utazást terveztünk erre a napra, meg aztán mindig elállt, amikor kiszálltunk a kocsiból.
Először a Larnacai sós tót kerestük fel, amely igazán közel volt a szállásunkhoz és szerencsénkre láthattuk a rengeteg flamingót, melyek belefeledkezve keresgéltek valamit a sekély vízben.
„A ciprusi város határában több nagy kiterjedésű tó is található, melyek a megszokottól eltérően nem édesvizűek, hanem a tengerhez hasonlóan sós a vizük. A tavak szinte egybefüggő felülete összesen kb. 2 négyzetkilométer, átlagos mélységük mindössze 20-25 cm körül van.”

A következő látnivalónk is itt volt a tó partján, mégpedig a Hala Sultan Tekke. Akkora kaktuszok mellett mentünk el, hogy virág gyanánt fa nőtt ki a közepükből. Felálltam egy pillanatra a kerítés talapzatára, hogy előnyösebb képet készítsek, akkor mondták a fiúk, hogy belefotózok a kamerába, néhány perc múlva meg is érkezett a rendőrautó, de megúsztam a dolgot.
„A muszlimok szent zarándokhelye a larnakai repülőtértől mindössze 5 km távolságra fekszik. Bár a pontos életkorát a régészek sem tudták pontosan kideríteni, az építmény alapjai kétezer évesnél is régebbiek.”

Legközelebb Khirokitiában álltunk meg, ahol építészeti – néprajzi kiállítás látható. Kis alapterületű kunyhókat építettek, némelyik akkora volt, mint egy kútgyűrű. Érdekes volt. Végigfotóztam az iformációt, (angolul) olvasható a fotóalbumban.
Tovább autóztunk Limassolba, ragyogó napsütésben érkeztünk meg. Megnéztük a lovagvárat és a kilátást a tetejéről.
„Oroszlánszívű Richárd esküvőjének helyszínén, Limassol központi részén ma lovagvár magasodik, amit az évszázadok során többször is átépítettek.”

A város parti sétánya gyönyörű és iszonyat hosszú. Búcsúzóul beültünk egy dönert enni. Hááát… gyros, döner, kebab ügyben nem sikerült rendet tennem a fejemben. Gyros nem volt, ami a legjobban hasonlított rá, az a döner, de ebből is van többféle. A leggyakoribb, amiben kicsi, egyadagos nyárson sülnek húsfalatok. Öntet helyett jó adag sűrű natúr joghurtot (vagy olyasmit) adnak hozzá. De van darálthús tömbből lenyesett, sőt valami sajtszerűvel töltött kolbászos változat is. Az étlapon a nagy adag 6 € volt, de 5,50-et számoltak fel.
Limassolt elhagyva az út egy darabon Nagy-Britannia területén halad, de ezt semmi sem jelzi.

Paphosban volt a következő állomásunk, a Királyok sírjait néztük meg, amely a világörökség része.
Ezt úgy kell elképzelni, hogy hatalmas területen vannak lekopott sziklák, melyekbe koporsónyi méretű szabályos üregeket vájtak. Rengeteget. Szinte mind a földfelszín alatt helyezkedik el. Jó kis bujócskázó hely, pillanatok alatt szem elől tévesztettük egymást, csak akkor találkoztunk, ha véletlenül egy időben bukkantunk fel a felszínre. Nagyon érdekes hely. Sajnálom, hogy nem találok róla több információt.
"A Királyok sírja Paphos közelében, Ciprus dél-nyugati részén egy hatalmas temető az i.e. 4. századból. A sírokat a tömör sziklából faragták ki és dór stílusú oszlopokkal díszítették. Nevével ellentétben nincs bizonyíték arra, hogy királyi személyeket temettek volna el itt. Sokkal inkább arisztokraták és magas rangú hivatalnokok végső nyughelye volt. Bár a régészek ismerték a történelmi helyet már korábban is, csak a 70-es években kezdték el a feltárásokat."
Miután kigyönyörködtük magunkat, újra útra keltünk. Bevásároltunk egy Lidlben, aztán Polisba már sötétben érkeztünk. Elfoglaltuk a szállásunkat, ahol szerencsére fűtés is volt, bár meleg vizet itt is csak a következő napon sikerült kinyernünk a csapból.

A második napon készült képek megtekintéséhez kattints ide!

A harmadik napon végre csodaszép napsütésre ébredtünk. Ráadásul ezúttal néhány fokot melegedett is a levegő, ami már nagyon kellett nekünk.
Reggeli után felkerestük a szállásadónk fiát az utcánk sarkán és kikölcsönöztük a bringákat.

Indulás után az első lehetőségnél lekanyarodtunk a tengerhez. Fényképezkedtünk a strandon, majd a sétányon tekertünk tovább. Nem igazán tudtam levenni a szemem a víz és az égbolt gyönyörű kékségéről. A műút melletti kerékpárúton tekertünk tovább, ami elkanyarodott a parttól, de mi letértünk egy mellékútra, így visszatértünk a tengerhez.

Aphrodite fürdője volt az első látnivalónk, amely egy botanikus kert területén található. Nem volt egy nagy durranás, de gyanítom, hogy kizöldült növényzettel sokkal jobban tetszett volna. Találtunk egy ösvényt, amin leereszkedtünk a partra, majd meg is pihentünk. Igazából nem volt mit kipihenni, de olyan kellemes hangulata volt a helynek, hogy nem volt kedvünk tovább indulni.
Enyhén hullámzott a parti út és időnként olyan kilátással lepett meg bennünket, hogy muszáj volt megállni, megcsodálni és átérezni a pillanat gyönyörűségét. Találtunk egy öblöt, ahol a víz áttörte a kőzetet és behatolt a szárazföld területére. Kicsit odébb a nagyobbacska hullámok olyan magasra csaptak, hogy szivárványt láttunk a ragyogó napsütésben.

A talaj sötétvörösre váltott a kerekeink alatt és néhol olyan köves lett, hogy csak tolva tudtunk áthaladni rajta. A félsziget csúcsához közeledve egy tábla figyelmeztetett, hogy "do not touch any military debris..." és valóban, szanaszét mindenhol töltényhüvelyeket láttunk. A félsziget csúcsa már teljesen száraz, köves, növényzet nélküli.

Visszafelé megkerestük a hegyre vezető utat és felmásztunk rajta. Na, ez is jóval tovább tartott, mint ahogy leírtam. Az emelkedők többnyire nagyon meredekek voltak, salakos, köves, víz vájta úton, szóval elég sokat tologattuk a bringákat. Amikor azt gondoltuk, hogy felértünk végre, mindig jött egy következő emelkedő… elég durva volt ez így szezon elejére. De aztán felértünk végre és felülről láttuk a félszigetet körbe ölelő tengert.
Jól felöltöztünk, aztán elindultunk a lejtőn. Lefelé a sziget belsejében elterülő városokra és a mögöttük levő hegyekre nyílt gyönyörű kilátás. Mire legurultunk, a hegyek mögött lebukott a nap és rögtön leesett a hőmérséklet is. És természetesen ismét sötétben értünk haza.
Nem tudom a többiek hogy vannak vele, de számomra feledhetetlen volt ez a csodálatos nap.
Andor mérése szerint a túra hossza 50 km, a szintemelkedés 780 m volt.

A harmadik napon készült képek megtekintéséhez kattints ide!

Elérkezett az utolsó nap, amely egy kis félreértéssel kezdődött. Távozni készültünk, de nem volt ott a tulaj, hogy kifizethessük a szállást, így a fiának fizettük ki a biciklis boltban. Közben előkerült a tulaj és Gergő is kifizette neki mindegyikőnk szállását. Szerencsére még időben kiderült a dolog és Gergő vissza is kapta az összeget.
Besétáltunk a centrumba, mert erre eddig világosban nem volt lehetőségünk, majd autóba ültünk és vissza autóztunk – na nem Larnakába, hanem – egyenesen Nicosiába. Nézelődve sétáltunk át a török oldalra, miközben összesen 4x ellenőrizték az igazolványunkat.

Nicosia török oldala elég nagy csalódás volt, mert nem számítottunk rá, hogy iszonyúan lepukkant. Persze van néhány szép épület ott is, egy – az úttestre felfestett - kék vonal köti össze a látnivalókat a turisták számára, de még ezek mentén sem ügyelnek rá, hogy szebb képet mutassanak. Azt nem mondhatom, hogy olyan koszos lett volna, mint a 8. kerület, mert ez nem igaz, de ezer éve ottfelejtett tárgyak hevertek az utcákon, mint pl. 2 db VW bogárhátú defektes kerékkel, vagy kerék nélkül, omladozó épületek tömkelege, stb. Benézve egy belső udvarra, mintha roma telepen jártunk volna.
A piacon viszont olyat láttam, amit még soha, sehol: kötegekbe kötve árulták a papsajt levelét. Egy másik gumót is Cypruson láttam először (a 2. nap végén fotóztam le a Lidlben), ezen a piacon sikerült beazonosítani, ez a taró. Nem csak a gyökerét fogyasztják, hanem a szárát és a levelét is. És, ami nagyon érdekes, hogy szobanövényként nálunk is nagyon gyakori.

Séta közben alaposan megéheztünk, visszatértünk hát a központba és helyet foglaltunk egy étteremnek nevezett kebabosnál. Nem volt olcsó, 6-10 €-ig választhattunk nagyon sokféle kebabból, mondta is Fecó, hogy elfogyasztotta (10 €-ért) élete legdrágább gyrosát. Ásványvizet kértünk, kihoztak egy 1,5 literes flakonnal. A végén kérdezte a pincér, hogy kérünk-e teát. Mondtuk, hogy nem, erre kihozta ajándékba. Jó erős volt.
Itt jegyzem meg, hogy amíg Montenegróban és Boszniában kóbor kutyából volt sok, addig Cypruson a macsekok szaporodtak el. Tele van velük a sziget, itt az étteremben is volt úgy nyolc-tíz.
Visszatértünk a görög oldalra és megkerestük az autónkat. Volt még időnk estig, ezért egy Larnaka környéki településre, Pylába hajtottunk, ahol megnéztünk egy várat. Nem tértünk vissza az autópályára, hanem a tengerparti úton nézelődve hajtottunk vissza a városba. A reptéren leadtuk az autót és búcsút vettünk a szigettől.

Összefoglalva a 4 napot: az időjárással csak egy napon voltam elégedett, lehetett volna jobb idő is, igaz, hogy rosszabbat is kifoghattunk volna. A hegyek elég kopárak, ami elég fura volt számomra, de az Akamas félszigeten töltött nap egyszerűen fantasztikus volt.
Örülök, hogy felfedezhettem ezt a szigetet, hálás köszönet érte Gergőnek és Fecónak, akik a legtöbbet tették azért, hogy ez az út létrejöhessen.
Itt a vége, fuss el véle.
Az utolsó napon készült képek megtekintéséhez kattints ide!