Bicajos Vándor Kulturális és Sportegyesület

Áprilisban ismét repülőre ültem, ezúttal nem egyedül. Róma volt a kiszemelt célpont, ahova kora délután érkeztünk. Kellemes, napos idő fogadott, hallomásból tudjuk, hogy az esőt lekéstük.
A Termini pályaudvar közelében volt a szállásunk, ami közlekedés szempontjából nagyon jó volt, de egyébként ez Róma 8. kerülete, csak épp afrikai, ázsiai kiadásban. Természetesen ismét a legolcsóbb szállást foglaltam, okozott is némi kellemetlenséget Fecónak, de nekem ez is egy kaland volt. Az első meglepetés az volt, hogy szállásadóink is ázsiaiak voltak, méghozzá filippinók! A főnökasszony nem volt túl bűbájos, de a takarítónő, aki kora reggeltől késő estig takarított, meg a párja, aki mindenben segédkezett, nagyon aranyosak voltak. Volt 2 kutyájuk is, ők otthonosabbá tették a szállást, ami egyébként egy átjáróházra hasonlított, gyakran cserélődtek a vendégek. Megjegyzem, magyarból volt a legtöbb.
Lepakoltuk a felesleges cuccot, aztán a szálláson kapott „látnivalók térképpel” irány a város.

Az első, amit megnéztünk a Santa Maria Maggiore volt. Akkor még meglepődtünk, hogy gépfegyveres katonák őrzik a bejáratot, ujjuk a ravaszon és a csomagunkat átvilágították, mint a reptéren. A Bazilika monumentális volt és eszméletlenül szép. A színház épülete modern és ronda. Hamarosan rábukkantunk az első valódi régiségre, ami egy sokkal korábbi Bazilika, mint az előző volt. Santa Maria degli Angeli e dei Martiri a neve, de meggebedek, ha mindennek, amit láttunk így kiírom a nevét… Ez is egy gyönyörű, monumentális építmény volt, de az előző jobban tetszett.

Kívül még láttunk romokat, de Rómában ez nem meglepő, szó szerint tele van velük a város. Olvastam, hogy alig tudnak metrót építeni, mert mindenhol találnak valamit… hát már egy cseppet sem csodálkozom rajta.
Szinte mindegyik nagyobb templomba bekukkantottunk és csak ámultunk, hogy mennyi pompa díszíti őket. Átsétáltunk egy negyeden, ahol egymást érték a nagykövetségek, majd elértünk a városfalhoz, amiből szintén rengeteg megmaradt. Itt visszafordultunk, de így is ránk sötétedett, mire hazaértünk. Vacsorát egy boltban vettünk, sajnos itt hiába kerestem a Szicíliában megszokott jó kis pékségeket, a belvárosban ritka, mint a fehér holló, konkrétan egyet sem találtunk. A pizzájuk is olyan vékony, szögletes és szinte feltét nélküli, mint egy kartonpapír, ollóval is vágják.

A szobatársunk első 2 éjszaka egy 60 év körüli müncheni turista úr volt, meg is lepődtem, hogy ilyen helyen szállt meg. Aztán elutazott, és egy fiatalember került a helyére. Amikor Fecó megkérdezte németül, hogy honnan jött, azt mondta Romániából, Fecó erre fennhangon gondolkodva: az ott van a szomszédunkban, erre a fiú: akkor beszélhetünk magyarul is. Angliában dolgozott pincérként, aztán vett magának egy korlátlan vonatbérletet és most utazik és fotózik, amiből majd szeretne pénzt csinálni.
Az első napon készült képek megtekintéséhez kattints ide!

A második napon reggeli után - mert azt is kaptunk - elmentünk a Terminire megvásárolni a Roma Pass kártyánkat, amivel utazhattunk és korlátoltan belépőjegyként is szolgált. Rögtön fel is szálltunk egy buszra, ami elvitt a Monumental Rome-hoz. Itt megemlíteném, hogy Rómában buszozni kifejezetten kellemetlen. A buszok nap közben is dugig vannak, csúcsidőben meg egyszerűen ott maradsz a megállóban, mert nem férsz fel. Szóval a városnak eme csodálatos pontján vettettük bele magunkat a kötelező látnivalók felkeresésébe. Nem fogom részletesen leírni miket láttunk és mi a története, mert egyszerűen nem győzném. Róma zsúfolásig tele van szebbnél szebb épületekkel és ókori maradványokkal, ahogy fentebb már írtam.

Csak párat fogok kiemelni, mint pl. a Foro Romano, ami egy rom park, bekerítve. Élvezhettük a Roma Pass előnyeit, ugyanis soron kívül, pillanatok alatt bejutottunk, ami nem kis szó, tekintve a Rómában egy-egy látnivalóhoz sorban állók számát. Ebben a parkban koncentráltan és belépődíjért láthatók a városban amúgy is elszórt, ingyen látható romok. De meg kell hagyni, fantasztikus. Nem is értem, hogyan tudott ez így fennmaradni. A területén van a Museo Palatino, ahova szintén ingyen léphettünk volna be, ha nyitva lett volna. Miután körbejártuk ezt a romkertet, átsétáltunk a szomszédos Colosseo-ba, ahova szintén a Roma Passal jutottunk be, soron kívül. Olyan sok ember volt itt, hogy félve gondoltam a terroristákra, akik előszeretettel hajtanak a tömegbe. Persze itt is jelen voltak a katonák, de attól még szerintem bármi megtörténhetett volna… Korábban azt gondoltam, hogy a Colosseum belül üres, hát nem. Lelátók maradványai vannak benne, meg a „színpad” alatti rész, egy bonyolult folyosó rendszer, melynek pontos rendeltetése a mai napig sem teljesen tisztázott. 72-80-ig épült és 50 000 embert fogadott be. Fantasztikus!

Mellette áll az Arco di Costantino azaz Constantinusz Diadalíve, ami 315-ben épült. Miután ezt is megnéztük, alaposan megéheztünk. Fecó hallotta a szálláson, hogy a külvárosban lehet jókat enni, viszonylag olcsón, így lementünk a metróba és találomra kiutaztunk a belvárosból. Jól is tettük, mert rögtön találtunk egy gyroszost, ahol nagyon finomakat kaptunk.
Láttunk egy kupolát a közelben, ami egyébként a térképünkön már nem szerepelt, mert távolabb volt a centrumtól, de elsétáltunk azt is megnézni. Hát érdemes volt, nemhiába őrizték ezt is fegyveresek. A neve Basilica Papale San Paolo fuori le Mura. Fecó mondta, hogy kicsi törpének érzi magát ebben a városban, ezekben az épületekben és lehetett is, mert tényleg döbbenetesen nagyok voltak.

Visszametróztunk a centrumba, majd nyugati irányba indultunk, mert arra még nem jártunk. Bekukkantottunk egy nagyon régi, kicsi templomba (Santa Maria in Cosmedin), mert kíváncsiak voltunk, hogy miért állnak sorba olyan sokan, de kiderült, hogy nem erre vártak, akkor nem tudtuk kideríteni, hogy mire. Most viszont kinyomoztam: a Bocca della verità, azaz az Igazság szája van ott… hát ezért álltak sorba annyian. Kiértünk a Teveréhez, sőt át is mentünk felette a Ponte Palatinon, majd a Ponte Cestion át a kis szigetre.

A Ponte Fabricion vissza is tértünk az eredeti oldalunkra, majd a Teatro Marcello környékét derítettük fel. Sajnos itt már eleredt az eső, de azért tudtunk nézelődni. Néhány templom közbeiktatásával értünk végre a Palazzo Senatoriohoz (itt van a bronzfarkas az ikrekkel), amely félénk kis egérke módjára bújt meg a hatalmas Monumental árnyékában.

Az árkádok alatt időztünk egy kicsit, míg elállt az eső, aztán mentünk tovább (talán metróval) a következő látnivalóhoz, ami a Spanyol lépcső volt. Itt már azért elgondolkodtam, hogy felmásszak-e az egész napi gyaloglás után, de megtettem és így volt teljes az élmény. Már sötétben értünk a Trevi-kúthoz, ahol megint elfogott egy kicsit a félelem… rengetegen voltak ott. Kiharcoltunk magunknak egy fenéknyi helyet a fényképezkedéshez (csupa víz lett a nadrágom), majd elindultunk hazafelé.

Út közben még betértünk egy templomba, meg egy boltba, mielőtt hazaértünk.
A szálláson volt szardíniai, ausztrál, skót, perui, de volt egy fickó, aki reggel olaszul énekelt a konyhában, gyönyörű bariton hangon, este németül, angolul majd olaszul beszélgetett a müncheni szobatársunkkal (húúú, de irigykedtem, hogy ennyi nyelvet ismernek), aztán kiderült hogy Bécsben él, 8 évig tanult énekelni a Bécsi Zeneakadémián, most rövidfilmeket készít és az a poén, hogy ő is magyar!!! Egyébként Fecó második meglepetése az volt, hogy napközben kicserélték az ágyát.
A második napon készült képek megtekintéséhez kattints ide!

A harmadik napon elmentünk metróval a Piazza del Popolohoz (itt van a Leonardo da Vinci múzeum is), ami egy nagyon szép tér. Onnan indultunk vissza a Mausoleo Augusto felé. Út közben benéztünk egy-két templomba és egy Ferrari ruhákat árusító üzletbe, ahol autó is ki volt állítva.

Átmentünk a Tevere felett és megcsodáltuk a Palazzo di Giustizia hatalmas és gyönyörű épületét. Hangulatos platánsoron sétáltunk a folyóparton, egészen az Angyalvárig, ahol szintén nagyon hosszú sor állt. Nagyon jól tudtuk, hogy a kártyánk már csak kedvezményes jegyre jogosít, de azért bedugtuk az ellenőrző gépbe, mert így nem kellett magyarázkodnunk, rögtön a pénztárhoz küldtek, beelőzve a sorban álló tömeget. Maga a vár elég kesze-kusza és nincs jelezve javasolt sorrend, szóval oda kell figyelni, hogy ki ne maradjon valami. Miután megnéztünk minden termet és a panorámát is, elindultunk kifelé és nem találtunk ki!!! Nem tudom hányszor bolyongtuk körbe a fenti, majd a középső részt, mire észrevettük a sarokban megbúvó lejáratot. Közben jókat derültünk a saját hülyeségünkön.

Előző napon nagyon jól bevált a külvárosi étkezés, ezért ezúttal is ezt a taktikát követtük. Találomra kimetróztunk a belvárosból, találtunk is egy guszta helyet, de ezúttal akadt némi bibi, ugyanis a salátámra 2x annyit számoltak, mint a fél grillcsirkémre. Utólag sikerült kibogoznunk a szövevényes rejtélyt. Miután jóllaktunk, visszautaztunk a centrumba. A cél a Piazza Navona volt. Hát persze, hogy ismét útba esett egy csodaszép templom. A téren pezsgett az élet, több rajzoló művész is dolgozott, körülöttük bámészkodók tömege, no meg zenei előadók is produkcióztak, pl. egy idős bácsi tátogott a Mambo Italiano zenéjére. Azonban nem tudott a feladatára koncentrálni, mert 20 méterrel odébb elájult egy idősebb nő és éppen megérkezett a mentő…

A következő kiszemelt látványosságunk a Pantheon volt. Mivel ez ingyenesen látogatható, a kártyánkkal nem mentünk semmire, kénytelenek voltunk beállni a sor végére. Szerencsére gyorsan haladt a sor, mert gyorsan megnézhető az épület. A következő útba eső templomban láttunk egy gyönyörű, fából készült makettet egy képzeletbeli, vallásokat egyesítő templom makettjét. Bekukkantottunk egy fagyizóba, ahol csokoládé (vagy olyasmi) folyt a falon.

Megnéztük a Tempio Adriano oszlopsorát, majd a Palazzo Montecitoriot, amelyre azt mondta az egyik rendőr, hogy ez az ország parlamentjének épülete. Útba esett a Trevi-kút, megnéztük hát mégegyszer, ezúttal világosban, majd a Palazzo del Quirinale következett, ahol őrségváltás szokott lenni, csak nem ebben az időpontban. Már sötétben értünk a 4 szökőkúthoz, majd a Barberiniről elmetróztunk a Terminire. Megdöbbentünk, amikor megláttuk a kb. 20-30 méteres tömött sort, mindenki taxira várt...
A harmadik napon készült képek megtekintéséhez kattints ide!

A negyedik napon feltettük az i-re a pontot, avagy feltettük a templomok nézegetésére a koronát, azaz megnéztük a katolikus templomok királyát, a Szent Péter Bazilikát Vatikánban.
Reggel ismét kisétáltunk a Terminire, majd elbuszoztunk a Vatikánhoz. Hosszú, egyenes sétaút vezet a buszmegállótól, melynek végén a Bazilika áll. Egy hatalmas, gyönyörű tér van előtte, a Szent Péter tér, amely most is – gondolom, mint mindig – tele volt emberekkel. Amikor megláttam a hosszan és szélesen kígyózó sort, azt gondoltam, hogy inkább más programot találok ki magamnak, Fecó meg álldogáljon a sorban kedvére. Végül abban maradtunk, hogy később visszamegyek és megkeresem Fecót a sorban. No, ez korántsem volt olyan egyszerű… kb. mint tűt a szénakazalban… jó sokat telefonálgattunk, mire megtaláltuk egymást. Végül kb. másfél órát kellett sorban állni az átvilágító berendezésekhez.

Rögtön a bejárathoz közel, egy üvegfal mögött van Michelangelo Pietája. Annyi csodálatos szobor és festmény van itt, ha mindet végigmazsoláztuk volna a történetével, az napokig is eltarthatott volna. Aki bővebben szeretne olvasni erről, rengeteg infó van a neten. Dióhéjban csak annyit, hogy 2013 óta Ferenc pápa a katolikus egyház feje, aki olasz származású argentin, az első jezsuita pápa és az első az amerikai kontinensről. Fantasztikus élmény egy ilyen híres helyen / épületben lenni. Be is értük ennyivel, a könyvtárra és egyebekre az egész nap is kevés lett volna.

Elindultunk visszafelé, gondoltuk majd felszállunk valamire, amikor elfáradunk. Megnéztük egy működő kórház műemlék épületét, majd egy templomot, ahol ki van állítva Mária Magdolna lába!!!??? Bolyongtunk egy kicsit a szűk, végre olaszos hangulatú utcácskákon, ahol megint csak útba ejtettük a térképünkön megjelölt műemlék épületeket. A piacon falatoztunk némi olasz töltött tésztát, majd megkerestük a Fecó által kiszemelt éttermet, ami már nem létezik, tehát jól tettük, hogy korábban már ettünk.

Átsétáltunk a Tevere budai oldalára, mert a fejembe vettem, hogy a parkban megnézem a Garibaldi szobrot. Miközben arra sétáltunk, Fecó kiszúrta, hogy az egyik falatozóban olyasmi kaja van, amilyenről a szicíliai élményeimből hallott. Be is mentünk körülnézni, mondom az eladónak a kajákra mutatva, hogy Sicily, erre felragyogott az arca és büszkén mutatott a felette lévő szicíliai zászlóra. Sajnos nem voltunk éhesek, így nem vásároltunk, de így is nagyon boldoggá tettük a tulajt, hogy idegenek lévén felismertük a portékáját.
Volt egy lépcsős szakasz felfelé, előttünk egy fiatal pár egy pici gyerekkel, meg egy babakocsival. Fecó segített nekik feljutni, amiért nagyon hálásak voltak. Megkérdeztem honnan jöttek, mondták, hogy Japánból, de amerikaiak, csak most Japánban élnek. Ahogy felértünk egy szökőkutat láttunk, aminek saját épülete, mit épülete? palotája volt, vele szemben gyönyörű kilátás a városra. Sok szép épületet láttunk a hegyen is, míg egy platánsoron eljutottunk a fent említett Garibaldi szoborhoz.

Ijesztő fekete fellegek közeledtek, így elindultunk lefelé/hazafelé. A véletlen a kezünkre játszott, ugyanis hazaúton belebotlottunk abba a néhány épületbe / romba, ami még kimaradt a városnézésünkből. Sajnos elkapott az eső, sokad magunkkal ácsorogtunk egy állványzat alatt, míg csillapodott. Mondanom sem kell, hogy hirtelen tele lett a város esernyőt, esőkabátot áruló sötét bőrű emberekkel. Fecó is vett egyet, rögtön el is szakadt.

Az ötödik napra már csak egy gyors ajándékvásárlás és a hazautazás maradt. Illetve terveztük, hogy megnézzük Fiumicinót, és/vagy Róma tengerpartját, de ahhoz korábban kellett volna felkelnünk, már nem mertük megkockáztatni, hogy esetleg lekéssük a gépet. Így leheveredtünk egy pálmafa tövébe a reptér közelében és élveztük a csodás napsütést, amit fájó szívvel hagytunk magunk mögött.
Az ötödik napon készült képek megtekintéséhez kis türelmet kérek.